Nyírfacukor, Xilit, Stevia, Szőlőcukor, Gyümölcscukor és nádcukor

 

Érdemes elolvasni én mindenkinek annyit javaslok, hogy legalább a fehér cukorról mondjon le, és ne barnát, hanem legalább nádcukrot használjon helyette! Ezzel már tettünk valamit az egészségünkért! És ugyan olyan finom lesz vele minden! Kicsit drágább csak, de sokkal egészségesebb! Köszönöm! Valamint a többi közül is választhatunk, de ha  legalább a fehér cukrot elhagyjuk már tettünk egy nagy lépést az egészségesebb élet felé!

Számos cukorfajta és cukorhelyettesítő termék van kereskedelmi forgalomban, melyekről sokféle közhiedelem terjedt el a fogyasztásukat és hatásukat illetően. Nem mindegy azonban, hogy milyen célból használjuk a cukrokat. Másféle cukorra van a szervezetnek szüksége aktív sporttevékenység után (adjon azonnali energiát) és megint másmilyen cukrot (cukorhelyettesítőt) használnak a fogyókúrázók az ételek ízesítésére (ne, vagy csak alig tartalmazzon kalóriát). Ugyanakkor a cukrot nem csak az ízek kialakítása miatt használjuk, hanem tartósítószerként, az élesztős erjedés elősegítése végett a sütőipari termékeknél, a tészta tulajdonságainak javítása érdekében, illetve egyes száraz élelmiszereknél az adott termék porhanyósságának fokozása érdekében. Az írásban szó lesz a Nyírfacukorról (Xilit vagy Xilitol), a Stevia-ról (jázminpakóca), a szőlőcukorról, a gyümölcscukorról, valamint a barna- és nádcukorról.

 

Nyírfacukor vagy Xilit

Mindenekelőtt érdemes letisztázni, hogy mindkét termék egy öt szénatomos cukornak, a xilóznak megfelelő cukoralkohol. Ezek megtalálhatók a természetben, sőt, saját optimális működéséhez az emberi szervezet is állít elő 5 szénatomos cukrokat. Az öt szénatomos cukrok szerkezetükből adódóan jobban ellenállnak a hőnek, savaknak és lúgoknak. Rendkívül stabil vegyületek, emiatt lassabban is emésztődnek és nem minden baktérium képes megemészteni őket. 

A nyírfacukor kémiai neve xylitol - xyl(lon): fa, ami a nyírfára utal + -itol. Ez pontosan így és sehogy máshogy nem jelenti a nyírfacukrot. A mindennapokban nem sok mindent nevezünk tudományos nevén (például nem nátrium-kloridot adunk az ételeinkhez ízesítésként, hanem sót) így a Nyírfacukor ezt a találó nevet kapta elnevezésként, mert a nyírfában lévő xilánból is elő lehet állítani. A kétféle termék között változhat a technológia és az adott vegyületet máshonnan is ki lehet nyerni, de mindkettő az 5 szénatomos cukrok közé tartozik. 

Ezen cukorhelyettesítők édesítőereje alig marad el a cukorétól, energiatartalmuk csupán a szacharóz 60%-a. Az egyetlen olyan cukorhelyettesítőnek számítanak, melyek anyagcsere-zavarok esetén is fogyaszthatók. Hűsítő hatása a legintenzívebb a cukoralkoholok között, ezért főleg cukormentes rágógumik és cukorkák édesítésére használják.
A cukorhelyettesítők legnagyobb csoportjába, a cukoralkoholok közé tartozik. Csak kis része szívódik fel, ezért nem terheli az inzulinháztartást. Glikémiás indexe jellemzően 10 körüli, szemben a kristálycukor 68-as GI-jével, ezért fogyasztása különösen cukorbetegeknek, valamint szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek előnyös. Felszívódása lassú, emellett a bélbaktériumok is bontják őket, és egy részük kiürül, ezért nem hasznosulnak 100%-osan. További előnyük, hogy a szájban levő baktériumok nem képesek tápanyagként hasznosítani őket, ezért nem okoznak fogszuvasodást. A cukorhoz hasonlóan használható, könnyen oldódik, viszont mivel nem táplálja a gombákat, élesztős tészták elkészítéséhez nem alkalmas. Az egyetlen hátránya, hogy cukoralkohol lévén hasmenést okozhat, ha túl sokat használunk belőle, ezért fogyasztásához fokozatosan kell hozzászoktatni a szervezetet.

Megjelenése szinte teljesen azonos a hagyományos kristálycukoréval, az emberi szervezetre gyakorolt élettani hatása viszont épp az ellenkezője. A nyírfacukor fogyasztása önmagában nem vezet elhízáshoz, jótékony hatással van a fogakra, lúgosítja a szervezetet, gyorsítja az emésztési folyamatokat és segíti a kiválasztást. 
Felnőttek, gyermekek, cukorbetegek, várandós kismamák, fogyni vágyók és candida-diétán lévők is egyaránt biztonsággal fogyaszthatják.

 

Stevia (Jázminpakóca)

Egy különleges Dél-amerikai gyógynövény és egyben tartósítószer, fűszer, édesítőszer, bőrápolószer, amely édes kalóriamentes anyagokat - deterpin glikozidokat - tartalmaz. A szárított levele 30-szor édesebb a cukornál. Bár nem cukor, mégis az egyik legjobb természetes édesítőszer, melyet por, csepp vagy tabletta formájában lehet megvásárolni. 

Az utóbbi évtizedekben a Stevia táplálék-kiegészítőként és természetes édesítőszerként világszerte terjed. Komoly kutatások nem csak a veszélytelenségét, hanem tucatnyi gyógyhatását is bebizonyították. Japánban nemzeti kinccsé nyilvánították és már 34 éve forgalmazzák, míg Európában sokféle hiedelem övezi a használatát. 

A Stevia levelei tartalmaznak ásványi anyagokat (Cs, Mg, K, P, Zn, Fe, Co és Mn) és vitaminokat (P, A, E, C és Beta-karotint, Nikotinsavat, egyedülálló illóolajokat, aminosavakat, pektineket). 

Egyáltalán nem emeli meg a vércukorszintet, nincs kalóriatartalma, és számos kedvező hatása van a szervezetre. Érdemes egy kicsit kutatni, míg megtaláljuk a számunkra kellemes ízű Stevia-t. Az édes íz lassan alakul ki és tovább tart. Nagy mennyiségben fogyasztva édesgyökérre emlékeztető mellékízt ad. Jól tűri a hőt, baktérium és vírusellenes, nem okoz fogszuvasodást. Intenzív édes íze alkalmassá teszi alacsony szénhidrát bevitelű étrendekben édesítésre.
A Stevia folyékony kivonatát nem csak édesítőszerként használják, de kozmetikumként is, mert kiváló bőrregeneráló, ránctalanító, fertőtlenítő. Férfiak borotválkozás után szokták használni. 

Az egyetlen hátránya jellegzetes íze, amit különböző gyártók különböző sikerrel tudtak kiküszöbölni a sztíviás édesítőszerek esetében.

 

Szőlőcukor

A szőlőcukor az egyszerű cukrok közé tartozik. A nevével ellentétben ezt is kukoricából, vagy pedig burgonyából nyerik. A glükóz a szervezet közvetlen energiaforrása, a leggyorsabban hasznosítható energiaadó vegyület, ennek megfelelően glikémiás indexe a legmagasabb az összes szénhidrát közül. Cukorbetegek nem fogyaszthatják. Mivel nagyon gyorsan felszívódik, pillanatok alatt megemeli a vércukorszintet, ami nagy teher az inzulinháztartás számára. A glükóz erős szellemi és fizikai igénybevételnél, illetve a legyengült szervezet táplálásakor előnyös, cukorbetegek azonban nem fogyaszthatják. A glükóz édessége kb. háromnegyede a szacharózénak. Leginkább sportolóknak szokták ajánlani, mivel már a nyálban lebomlik, és gyorsan felpörgeti a szervezetet. 

 

Gyümölcscukor

A gyümölcscukor (fruktóz) ugyancsak az egyszerű cukrok közé tartozik. Az egyik leggyakrabban előforduló természetes cukor, a legtöbb gyümölcsben és zöldségben megtalálható, innen ered az elnevezése is. A legkedvezőbb élettani hatású finomított cukorfajta, „diétás cukornak” is nevezik. Lassú hasznosulása miatt lassabban emeli meg a vércukorszintet, melynek gyógyászati szempontból van jelentősége. Glikémiás indexe a legalacsonyabb a cukrok közül, ezenkívül édesítő képessége 30-50 %-kal magasabb a fehér cukornál, így azonos édesítőhatás eléréséhez fruktózból kisebb mennyiségre van szükség. Előállítása kukoricából, csicsókából illetve szacharózból történik.Cukorbetegek is fogyaszthatják, de számukra gyümölcscukorból napi 30 grammnál több nem ajánlott.

 

Barna cukor kontra nádcukor

Az üzletekben kapható barna cukor valamint a nádcukor két teljesen más termék.  A barna cukor a fehér cukor melasszal történő beszínezése után jön létre, így ugyanazokkal a tulajdonságokkal bír, mint a hagyományos fehér cukor. 

A nádcukornak sokkal természetesebb, kissé karamellás íze van, így használható sütemények készítéséhez, teához, és minden olyan ételhez, amihez eredetileg fehér cukrot adtunk volna. A természetességét a feldolgozás adja. A megtisztított cukornádat kipréselik és a kapott léből gőzzel készítenek granulátumot. Semmilyen vegyi anyag nincs benne és mivel nem finomítják, említésre méltó mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat és B-vitaminokat. A fehér cukorról mindenképp érdemes áttérni a nádcukor használatára.

 

 

Szavazás

Mit szeretnél még látni a weboldalamon!?

Több képet 37 21%

Összes szavazat: 174